Gottlieb Ervin (Bős [Gabčíkovo])
Az interjú(k) témái: 1938 és Horthy korszak néhány témája; leventeszervezet, leventék Német birodalmi területre való elhurcolása, amerikai hadifogság;
Egyéb mellékletek: dokumentáció a kárpótlás intézése ügyében
Megjegyzések:
1. interjú
Az interjú (2014.VII.29.) átírva, segédlet is készült hozzá:
(1) bemutatkozás, család; édesapja kőműves volt, az átlagnál egy kicsit jobban éltek, mert mindíg volt munka;
(2) 1938-as bevonulásra nem nagyon emlékszik; arra emlékszik, hogy az apjával mentek el a csendőrlaktanya előtt és azt hallotta, hogy nem fognak löni az emberekbe;
(3) a kolonistáknak húsz kilós csomagikkal kellett elmenni; csehek, vagy morvák voltak; nem tud hozzászólni ahoz, milyen volt a viszonya helyiekkel;
(4) vagy ősszel, vagy tavasszal valaki ítvette a termést; a családjában nem volt változás;
(5) az eset a csehszlovák csendőrökkel, akik megvertek helyieket, akik feltűzték a magyar zászlót az álványra;
(6) a zsidókat elvitték munkaszolgálatra – nem konkrét dolgokról;
(7) a fogságbaesés után – Gütterslohban a németek szélnek eresztették a leventéket; a paraszt behívta az amerikaiakat, fogságba estek (de Söhreben estek fogságba), elvitték Hildesheim mellé egy gyűjtőlágerba; Diekholzenban voltak csapatcsendőrök; az amerikaiak szövetségeseit eleresztették;
(8) Wolfsburg, nagy gyűjtőtábor; Guttreslohban eresztették szélnek; mindíg ahogyan jött a front, vagonokba rakták a leventéket és mentek el;
(9) Diekholzenban egy amerikai katona, talán zsidó mondta, hogy mi volt Bergen-Belsenben; hazafelé is találkoztak zsidókkal, nem mondtt konkrét dolgot; kerülgették a frontot;
(10) Bősre a zsidókból a Glatzok jöttek vissza, egy állatorvosnak a lánya és egy osztálytársa is, aki aztán kiment Izraelba és valami háborúban esett el;
(11) a levente olyasmi volt, mint a cserkészet; sportoltak, szórakoztak a leventeotthonban; állítólag nem volt leventekiképzés; templomba kellett járni, mert ha nem büntették;
(12) a leventeparancsnokok; a szakaszok korosztály szerint voltak elosztva; a leventeotthonba jártak szórakozni, az előtt a Glatzé volt, de nem tudja, hogyan lett az leventeotthon;
(13) Bősön volt leventezenekar is, az apja tanította a leventéket játszani;
(14) jöttek haza, találkoztak zsidókkal – a zsidók frontól el, a leventék szembe; az amerikai katona, magyar zsidó dohányt, élelmet hozott és azt mondta, hogy vége a zsidók és a nem zsidók ellenségeskedésének;
(15) Bősön kidobolták, hogy az 1928-30-asok sorakozzanak; Győrbe mentek nyilas kisérettel;
(16) Győr, Eger, Wurzen és Hannoverben is voltak;
(17) Wurzenban lefürödtek, lenyíratkoztak és kaptak német ruhát és kaptak egy táblát (Ung és szám); Wurzenban nem csináltak semmit; nem tudja, meddig voltak ott;
(18) Wurzenban egy magyarul beszélő SS nő azt mondta, mi lesz, ha a németek nyernek, vagy az oroszok – nem mennek haza így se, úgy se;
(19) vonattal Gütterslohig, ott szélnek eresztették a leventéket; csoportosultak faluk szerint, a várkonyi unokatestvére azt akarta, hogy menjen velük, de nem ment;
(20) a bősiek kétfelé szakadtak és jártak koldulni, erdőkben aludtak, kóboroltak;
(21) Wolfsburgba jöttek a csehszlovák tisztek, azt kellett mondani, hogy az apjuk, vagy az anyjuk szlovák;
(22) összefoglalás – Wurzen, Güttersloh (széteresztés) barangolás, koldulás;
(23) Hildesheimben magyar rendőrrel találkoztak és Söhrebe hívta a leventéket; ott jutottak fogságba;
(24) Diekholzenba kerültek, ott mindenféle nemzetiség volt, a szövetségesek hamarébb mentek haza; végül a leventék, rendőrők és a csapatcsendőrök maradtak ott; szabad mozgás volt, Hildesheimbe jártak a cukorgyárba; Eimében is voltak leventék, cukort cseréltek ingekre; Eimében egyszer egy bomba robbant;
(25) Wolfsburgba vitték Diekholzenból, ott szlovákoknak jelentkeztek, nem tudja pontosan, kikhez kellett jelentkezni; nem tud róla, hogy kisrték volna, csak azt mondták, hogy szálljanak fel a vonatra;
(26) Prága, Diblice(?); felsorakoztatták a leventéket és be kellett mondani, kik és honnan vannak; Pozsonyban is kaptak valami papírt;
(27) Dunaszerdahelyről futva mentek haza, Várkonyon egy várkonyi gyerek kérdezett Ervin bácsira;
(28) akik otthon voltak (várkonyiak is) korábban, magyarnak jelentkeztek; Wolfsburgban többször is megesett, hogy kellett volna menni haza, de le lett fújva a dolog;
(29) vita – 1946 húsvétján jöttek haza (vagy másik verzió szerint 1945 húsvétján);
Hibát talált?
Hoppá! Az űrlap nem található.
